Az amerikai külügyminiszter veszélyes provokációnak minősítette az orosz légierő hétfői és keddi akcióját a Balti-tengeren.
Cserébe most nem akarják elárulni az Apple-nek, hogy hogy sikerült feltörni.
Legalább 950-en sérültek meg, 53-uk állapota súlyos.
Nem én mondom, én csak halkan egyetértek a munka jövőjét kutató konzorcium vezető kutatójával.
A tervezet szerint csak kanadai állampolgárok vagy Kanadában letelepedettek lehetnének öngyilkosok orvosi segédlettel, így vennék elejét az öngyilkosturizmusnak.
Egészen pontosan a saját könnyére és izzadságára, ami elég vacak, mert amúgy fittneszoktatóként dolgozott a váratlanul rátörő betegségig.
Az új-zélandi Nemzeti Akvárium egykori lakója ötven métert kúszott egy lefolyóban a szabadságig.
Mélyponton a magyar demokrácia: olyan szinten antidemokratikus a kormányzás, hogy már a korrupcióval azonos osztályzatot kapott a Freedom House-tól. A sajtó helyzete is egyre kétségbeejtőbb.
Azért volt ez kérdés, mert amúgy a félig kubai republikánus jelölt Kanadában született.
Rendeletben szabályozták az orvosi bélyegzőpárna színét, erre most körlevélben hívták fel az egészségügyi szolgáltatók figyelmét.