Már megint csótányoznak a rádióban, így kezdődött 23 éve a tömegmészárlás a szomszédos Ruandában. És még a szereplők is ugyanazok: megint a hutukat uszítják a tuszik ellen.
Ha egy vendéglátóhely a jövőben teraszt akar, zöldfelületről is gondoskodnia kell.
Szerinte Oroszország minden lépése arra utal, hogy "módszeresen készülnek az agresszióra".
Mert három éve szintén egy erdélyi fiatalemberrel találkozott váratlanul. És a két fiatalember úgy hasonlít egymásra, mint bárki, akinek két füle, két szeme és egy szája van.
És még mindig kutatnak az áldozatok után.
Mármint nem az, ha törölközöt eszik - illetve nyilván az is -, hanem az, ha testmozgás nélkül, egy összecsavart törölközőn heverve próbál fogyni.
Végre értelmet nyert egy oximoron, a konzervatív forradalom!
New York-i kampányrendezvényén emlegette 7/11-et. A poénnak több rétege van, mint gondolná!
Egy brit klínikai kísérlet 142 résztvevőjének 69 százaléka két évvel a kísérletek kezdete után még mindig él, 20 százalékuknál felszívódtak a daganatok.
A rapper Post Malone fojtogatta, mert Bieber ráhamuzott egy koncerten. De nem ez a lényeg, hanem a reneszánszt idéző kompozíció!
Depp és neje, Amber Heard kutyáik Ausztráliába csempészéséért kértek elnézést, de a kutyák elaltatásával fenyegetőző Barnaby Joyce nincs lenyűgözve.
Kontrollálatlanná vált a nagy mennyiségű marihuána kontrollált megsemmisítése.