A festői Rhydypandy határában egy illegális marihuánatermelő üzem dobta le a maradékot, azt zabálhatta fel a nyáj.
A Skydrive névre keresztelt, quadrokopter-szerű jármű egészen apró lesz, cserébe akár százzal is cikázhat.
Egy új elemzés szerint csak a világ leggazdagabb országaiban, az OECD 34 tagállamában 260 ezren halhattak meg azért, mert nem maradt pénzük a kezelésre.
Akarom mondani, hölgyeim! Johnny Depp újra szingli!!! Heard három nappal Depp anyjának halála után nyújtotta be a válókeresetet.
Az ország 19 atomerőművéből16-ban állhat le a munka egy napra.
Az Airbuson három ilyen jeladó van, ez a farokrészben levő, ami akkor kezd jelezni, ha a gép földbe vagy vízbe csapódik.
A Magyar Idők szerint azt vizsgálják majd, hogy megfelel-e az előírásoknak a munkaszervezés, a pótlékfizetés, a túlórák elszámolása.
Onnan, ahol vagyunk, úgy tűnhet, mintha az egész világ megindult volna. Pedig épp ellenkezőleg: a 21. században még soha olyan kevesen nem hagyták el hazájukat, mint az elmúlt öt évben. Arányaiban pedig a hatvanas évek óta a legkevesebben.
A megújult Tények szerdán sorozatot indított a rejtőzködő (LOL) milliárdosokról, ennek első részében igyekeztek leleplezni a legendásan rejtőzködő Soros Györgyöt. LOL.
De milyen flopit! Nem a 3,5-est, amire idősebb olvasóink talán még emlékeznek, de még csak nem is az 5,25-öst, ami már az én gyerekkoromban is elavult volt, hanem a 8-ast, amit magyar ember tán csak képen látott.
Intézkedési tervet vezettek be a kórházi fertőzések megelőzésére. Lesz elég fertőtlenítő, sőt, még oktatni is fogják a higiéniát, ahogy a kialakult fertőzések megfelelő kezelését is.
Vasárnap, főműsoridőben sugárzott képzelt riportot Franciaország széteséséről az orosz állami tévé. Kiderült, hogy teljesen hazug mondatokat adtak a megszólalók szájába.
Áfacsökkentést követelnek, mert ha továbbra is 60 forintért kell adniuk a 110 forintért megtermelt tejet, éhen fognak halni, mondják a tehenészek.