Szerencséjére a meglepett állatból ez csak a cicát hozta elő, így nem végezte apró cafatokban.
Az ABC Nightline riportereinek sikerült bejutnia egy kumarihoz, egy élő gyerekistennőhöz.
A teve egy vándorcirkuszból szökött meg, aztán egy parkolóban kóborolt.
A moszkvai közgazdaságtudományi egyetem elemzése szerint már 2018-ra kifogyhatnak az orosz költségvetés kifoltozására használt tartalékokból, hacsak nem emelkedik hamarosan az olajár.
A cél, hogy rákényszerítsék Magyarországot a visszatoloncolt menekültek visszavételére.
A rangos Neuron című folyóiratban számoltak be felfedezésökről: annak az agyterületnek az azonosításáról, amely az emlékek hosszú távú memóriába való átírásáért felel.
Amanda Carpenter február 14-én posztolta a Twitterre, hogy beszorult a vasútállomás lifjtébe. Az Amtrak szeptember 7-én már észre is vette.
Ötödik kísérleti atomrobbantásuk után már nem lehet kétségünk: képesek atomfegyvergyártásra. Mostantól már csak az a kérdés, hogy képesek-e célba juttatni egy ilyen töltetet.
A pomáziak elsöprő többséggel támogatták a színösszeállítást, ami a Jobbik aggályai szerint a végén még homoszexuálissá tenné a gyerekeket.
Sikeresen trollkodott egy helyi képviselő.
A Honvédelmi minisztérium közleménye szerint a Gripen nem is a hotel előtt repült el, hanem a parttól (ahol a hotel áll) délre (előtt).
Lol. Arról, amiről eddig azt hitted, hogy egy faj, kiderült, hogy valójában négy.