Ilyen az, ha a nemzetközi dátumválasztónál történnek a dolgok.
Még februárban, de csak most hozták nyilvánosságra. A két Tu-160-as végül nem sértette meg a francia légteret.
A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint csalt és a számvitel rendjét is megsértette a 11 gyanúsított.
Még a kiérkező rendőrökre is rávetette magát, az egyiket fojtogatta is.
Kongóban 2002-ben miniszteri rendelettel tiltották be az ipari fakitermelést. Bár a párizsi klímacsúcson az ország vezetői még ezzel példálóztak, most gazdasági érdekekre hivatkozva feloldanák a moratóriumot.
Meg arról a százezer ukrajnairól, akiket Magyarország állítólag befogadott, bár ennek továbbra sincs sehol nyoma semmilyen statisztikában.
Az Európai Fejlesztési Bank biztosítja a keretet, ebből elsőre 140 millió eurót hívhat le a kormány.
A bíróság hétfő esti határozata alapján a Cihan hírügynökség vezetését veheti át egy állami kinevezett.
Orvosai figyelmeztették Brian Johnsont, hogy ha folytatja, elveszítheti a hallását.
A férfi harmadszor lépett be illegálisan az országba, gyorsított eljárásban ítélték egy évre.
Ennyit az egységes nemzeti helikopterbeszerzésről: a mentők után a rendőrség is külön oldja meg a beszerzést, a hadsereg helikoptereire meg nincs pénz.
A Magyar Idők nagy cikket írt arról, hogy a kereskedelmi dolgozók, de sőt, még a nagyáruházak is mennyire elégedettek azzal, hogy vasárnap nem dolgozhatnak.
"Az infláció mérséklődése csökkentette a készpénztartás költségét", írják a forgalomban levő készpénz mennyiségének látványos növekedéséről kiadott közleményükben.