Belgrád központjában vonul és tiltakozik száz menekült, a helyi sajtó szerint nem tudni, hogy miért.
És azt állította, hogy nem híve a pszichoanalízisnek.
"Nem értem a kérdést" - felelte a kérdésre, hogy szerinte tényleg nincs korrupció az országban. Majd leült.
Úgy tesz, mintha a kötvényeket értékesítő cégek nem zsebelnének be kötvényenként több tízezer eurót - például az államtól diszkont áron vásárolt, de teljes áron értékesített kötvények árkülönbözetét, plusz a kamatokat.
De most, hogy Magyarországot felminősítették, áttekintik az állampapírpiacot, így a letelepedési kötvények konstrukcióját is.
Az érvénytelen referendumot kellett elsöprő győzelemként bemutatnia. Nem bírta ki röhögés nélkül.
Ilyen se volt még! Általában 2-3 ezres eltérés van a szavazáson megjelentek és a leadott szavazatok száma között. Most húszszor ennyien nem dobtak semmit az urnába.
Ez már a nem végleges eredmények alapján is biztos, eddig 53,7 ezer volt a rekord. Most 85 százalékos feldolgozottságnál már 180 ezernél járunk.
Orbán úr gyengének, talán még nevetségesnek is tűnik, értékelt például a BBC budapesti tudósítója.
Valaki meg alsógatyába ment szavazni. Az utolsó adag szavazólap olvasóinktól.
Ellenőrzik az urnák sértetlenségét, aztán feltörik a pecsétet, és elkezdik a szavazatok összesítését.