Király András

Ede szavazólapja elvesztette szavazólap-jellegét :-(((

Nagy formában vannak az irreguláris szavazók, igazi művészeti alkotásokat kaptunk.

Király András
POLITIKA

Hogyan jutott el Orbán a száz százalékos részvétel álmától addig, hogy minden mindegy

Tíz nap kellett csak ehhez a miniszterelnöknek, aki szeptember 22-én még arról beszélt, hogy ha nincs ötven százalék, akkor ez az egész nem is nemzeti ügy.

Király András
POLITIKA

Az utolsó részeredmény szerint 39,88 százalék szavazott

Ezután már csak a végleges részvételi adatok jönnek, amikből aztán még le kell vonni az érvénytelen szavazatokat is.

Király András
politika

Délután háromkor 30,66 százalék volt a részvétel

Ebből a végén még le kell vonni az érvénytelen szavazatokat is.

Király András
POLITIKA

Tamás gyöngybetűkkel írt esszével szórakoztatta a szavazatszámláló bizottságot

Péter meg megleste, hogyan szavazott a néni a kartonlap túloldalán.

Király András
politika

Ha ma mindenáron szavazni akar, szavazzon nálunk!

Sokkal értelmesebb kérdésekre adhat választ itt, mint a szavazófülkében!

Király András
politika

Az biztos, hogy kormánytisztviselők nem kampányolhatnának a népszavazás sikeréért

Akármit is gondol Kocsis Máté, a törvény egyértelműen pártatlanságot vár a kormánytisztviselőktől, akiket nem is szabad jogszabálysértésre utasítani.

Király András
POLITIKA

Az orosz dzsihád

Ha azt hiszi, hogy a francia banlieu-kben rossz a helyzet, mit szól ahhoz, hogy csak Moszkvában 3-500 toborzója lehet az ISIS-nek?

Király András
külföld

Minek ide quarterback?

Úgy tűnik, idén az a nyerő recept, ha a tartalékirányítódat játszatod. Kérdezzék csak a Patriotst, a Vikingst vagy éppen a Dallast!

Király András
sport

Amerika egyik legrepublikánusabb lapja Clinton mellé állt

Mert Trump egy tökfilkó.

Király András
külföld

Kósa Lajosnak ugyan fogalma sincs, de azért külföldi szervezetet is említett lehetséges robbantóként

Csak úgy példaként, arra, hogy abban az esetben nehéz lesz elkapni az elkövetőt.

Király András
bűnügy

Hétfő óta már csak Rogán Antal üzletfelei auditálhatnak banki informatikai rendszereket

Azok, akikkel Rogán közösen jegyzi informatikai szabadalmát.

Király András
bűnügy

Németh Szilárd szerint egyáltalán nem késő 20 órával egy robbantás után tájékoztatni

Legalábbis szerinte alaptalanul vádolták azzal a rendőrséget, hogy túl későn adott tájékoztatást a Teréz körúti robbantás után.

Király András
bűnügy

Orbán szerint jobb, ha mindenki a maga fügefája alatt marad

Az is kiderült, hogy a miniszterelnök úr elképzelni se tudja, hogy egy keresztény muzulmánnal házasodjon. Volt még őslakosozás is!

Király András
POLITIKA

Gyanús csomag miatt zárták le a rendőrök a Teréz körutat. UPDATE: feloldották a zárást!

A helyszíni beszámolók szerint a rendőrök nagy erőkkel vonultak fel.

Király András
bűnügy