A költői nevű GJ 1132b sziklás bolygót gázok veszik körül.
Eduard Sarapov a vetélytársát próbálta meggyilkolni, letartóztatták.
Rejtvény! A helyes megfejtéseket a megirom@444.hu címre várjuk!
Bár a perek tetemes költséggel járnak, a rendőrség mégsem akarja általánosan, valamennyi közalkalmazottjára kiterjedőn orvosolni a helyzetet, kifizetni a dolgozók jogos jussát.
HAHÓ! Ez ugyan rohadt unalmas technikai részletnek tűnik, de pont ezek életbevágóan fontosak. Eddig ugyanis azért lehetett elkerülni Szíriában a nyílt amerikai-orosz konfliktust, mert tudták egymásról, hogy ki merre jár.
"A vegyi fegyverek használata visszataszító és büntetendő" - mondta például a francia külügyminiszter.
A magyar külügyminiszter nem csatlakozott birkaként európai kollégáihoz, a vegyi fegyverek bevetését megtorló csapás támogatása helyett egy amerikai-orosz megállapodás fontosságáról beszélt.
Ugyanakkor az is elég valószínűnek tűnik, hogy az oroszok, akiket az amerikaiak előre figyelmeztettek, továbbadták az információt a szíreknek. Erre utal, hogy a szír tájékoztatás szerint mindössze 6 katona vesztette életét a 26,5 tonnányi bombával végrehajtott támadásban.
A világ egyik legnagyobb humanitárius csoportja, az Oxfam részletes jelentést írt arról, hogy milyen embertelenül bánnak a menekültekkel, migránsokkal Európának ezen a felén. Magyarország neve 66-szor bukkan fel, pedig egyszer is sok lenne.
Azt ugyan elismerték, hogy az ismeretlenek "polgári ruhás rendőri állomány" voltak, de vizsgálni nem fogják a történteket.
Az amerikai külügy különmegbízottakat küld Budapestre, kifejezetten a CEU-t ért támadás miatt.
A terrorcsoport a BBC-hez eljuttatott, tört angolsággal írt közleményében arról beszél, hogy minden birtokában levő fegyvert átad "a baszk civil társadalom képviselőinek".
Putyin elnök szerint az amerikaiak valójában "az iraki akcióik civil áldozatairól próbálják elterelni a figyelmet". Arról valahogy elfeledkezett, hogy szövetségese, Aszad közben szaringázt vet be saját polgárai ellen.
59 Tomahawk rakétát lőttek ki egy légibázisra. Az amerikaiak szerint onnan indította Aszad hadserege a vegyi támadást saját polgárai ellen. Az amerikaiak nagyobb hadműveleteiket hasonló akciókkal szokták kezdeni.