"Életem legnagyobb öröme volt önökkel dolgozni" - írta.
Attilát szomszédai "teljesen normális embernek" ismerték meg.
A közszolgálati rádió riportere a vád szerint "szándékosan megzavarta a kormányzat munkáját", amikor kérdéseket kiabált a folyosón sétáló egészségügyi miniszternek.
"Kötélhúzás" - minősíti angolos visszafogttsággal az feloldhatatlan ellentétet a Magyar Idők.
Eddig is tőle bérelték üzleti utakra a 12 éves Dassault Falcon 900EX-et, amit most megvennének.
Vlagyimir Vlagyimirovics remek játékával és hét góljával az elnök csapata 17:6-ra nyert a hagyományos politikusok-oligarchák gálameccsen.
Magyarán, mindenki találhat benne hibát. Hideg van, meleg lesz.
Mondom ezt úgy, hogy Donald Trump az elnök. Az a Trump, aki most a hivatalos indoklás szerint azért rúgta ki Comey-t, amiért korábban kivételesen bátornak nevezte, és amiért valójában a demokraták követelték az FBI-igazgató fejét.
Hát menten elolvadok!
A közvetítésben nem hallatszik ez, de Hollik István a házbizottság azonnali összehívását kezdeményezte az ügyben.
Ezt nevezem tiltakozásnak!
Vagyis az EU alapszerződésének 7. cikkelyével, a tagsági viszony felfüggesztésével.
Majdnem két évig keringett a Föld körül, szupertitkos kísérleteket végezve.
Mostanra sikerült megerősíteni, hogy Abdul Haszib tényleg életét vesztette egy tíz nappal ezelőtti kommandós akcióban.