Király András

Egy indiai hegymászónő megdönthette a dupla-Everest-mászás világrekordját

Öt napon belül mászta meg kétszer a világ legmagasabb csúcsát, az eddigi női rekord hét nap volt.

Király András
külföld

Júliusban tőzsdére vihetik a Waberert

Az elmúlt évtized legnagyobb nyilvános részvénykibocsátása talán-talán feltámaszthatja a 2011 óta döglődő, 2015 óta állami tulajdonú budapesti tőzsdét.

Király András
gazdaság

Vádat emeltek a zavargással vádolt bevándorló nyilatkozatát ellentétjére fordító tolmács ellen

A budapesti szakfordító tisztában volt vele, hogy fordítását bizonyítékként fogják felhasználni, mégis hamis tartalmú iratot adott le.

Király András
bűnügy

James Bradley Poe-nak nagyon gyorsan magyarázatot kéne találnia rá, hogy hogy került a kocsija egy medencébe

Az észak-karolinai férfi júniusban állhat bíróság elé.

Király András
külföld

A nap legkanadaibb pillanata: a zenekarra hívott rendőr beállt dobolni

"Évek óta nem éreztem ilyen jól magam" - mondta a buli után a fiatal zenészeknek, akiknek azt tanácsolta, hogy sose adják fel a zenét.

Király András
ÉLET

José Mourinho minden idők legrövidebb hivatalos sajtótájékozattójával búcsúztatta a szezont

Vannak meccsek, amiknek nemhogy tétjük nincs, de még érdekelni se érdekelnek nagyon senkit. A United zárómeccse ilyen volt.

Király András
futball

A pulóvert ma nyugodtan hagyják otthon, jó reggelt!

Már hajnalban se volt rá szükség, napközben pláne nem lesz.

Király András
időjárás

Csupasz ököllel támadt az unokaöccsét a gong után kiütő bokszolóra Leon Lawson

Lawson Anre Dirrell ringsegédjeként volt a meccsen, elvesztette a fejét.

Király András
sport

Erdogan elnök határozatlan időre teljhatalmat adott önmagának

Mindaddig szükségállapot lesz Törökországban, amíg el nem jön a béke és a jólét, jelentette be. Vagyis akár 2019-ig, az elnöknek rendkívüli hatalmat adó új alkotmány életbe lépéséig rendeletekkel kormányozhat.

Király András
külföld

Nagyon úgy tűnik, hogy a köztévénél felmondott Gundel Takács Gábor a TV2-nél köt ki

De trükkösen nem Andy Vajna tévéjével, hanem egy műsorgyártó céggel fog szerződni, amely aztán a TV2-nek gyárthatja újra az Áll az alku című népszerű vetélkedőt.

Király András
szórakozás

300 km/h-ás sebességgel csapódott a falnak Sébastien Bourdais

A roncsok közé szorult versenyző a medence- és a csípőcsontját is eltörte, kórházba szállították.

Király András
sport

Úgy rohangálnék a szabadban, mint ez a vidám szőrgombóc

Király András
ÁLLAT

Elpusztult a Hillary-lépcső, a Mount Everest leghíresebb sziklája

Valószínűleg a 2015-ös földrengés pecsételte meg a sorsát. Mostantól veszélyesebbé vált a hegy.

Király András
külföld

Jelentősen visszaesett az osztrák Szabadságpárt népszerűsége

A korábban pedig csak a népszerűségi verseny harmadik helyén álló Néppárt nagyon megerősödve az élre tört.

Király András
külföld

Észak-Korea megint keményen odacsapott a Japán-tengernek

Vasárnap az ENSZ eheti felszólítása ellenére újabb rakétatesztet végeztek.

Király András
külföld