A szakértők sok hasonlóságot találtak a Lazarus nevű észak-koreai hackercsoport által, illetve a WannaCry írásakor használt eszközök között.
Hahó, Fidesz! Azzal tisztában vagytok, hogy Nagy-Britannia sose volt része az egységes európai bevándorlási politikának, ellenben egykori kiterjedt gyarmatbirodalmából százezerszámra fogadta be a bevándorlókat?
A japán tudósok küldtek fel az űrbe lefagyasztott egérspermát, amellyel sikerült egészséges egereket nemzeniük.
Az alaszkai Victor Sibson önmagával akart végezni, de túlélte. Akár 99 évre is bebörtönözhetik.
A rendőrség szerint egy támadó volt, de még nem tudni, hogy az immár 22 halálos áldozatot követelő robbantás elkövetője egy nagyobb csoporthoz tartozott-e.
A szemtanúk beszámolói szerint a manchesteri robbantás után óriási volt a fejetlenség. A biztonságiaknak fogalmuk se volt, mit kéne csinálniuk, a lépcsőkön menekülők egymást taposták. A terrortámadásnak 19 halottja van.
Bukott nemzetbiztonsági főtanácsadója pedig nem hajlandó kiadni az iratait, mert azok bizonyítanák a bűnösségét.
A popsztár felfüggesztette a turnéját, a csütörtöki londoni koncertje biztosan elmarad.
Amit hallanak, az a zivatar. Ezt leszámítva minden a tervek szerint alakul.
Március óta vannak őrizetben, Kína immár hivatalosan is megerősítette letartóztatásuk tényét.
A két tanárt a tavalyi puccs utáni tisztogatások során bocsátották el, most meg már tiltakozniuk se szabad.
A vírus terjedését ügyes húzásával megakadályozó Marcus Hutchins folyamatos harcban áll a WannaCry íróival.
A rendőrséggel kötött megállapodás alapján a drogokat átadó bulizóknak nem kell tartaniuk felelősségrevonástól. Igaz, a bevizsgált kábítószert se kaphatják vissza.
10 fontért vette annak idején a bizsunak tűnő gyűrűt, ami most akár 350 ezer fontot is hozhat.