A magyar-betelepülő vegyescsapat fegyelmezett védekezéssel törte meg az elszántan támadó Kecskeméti ARC csapatát.
Joseph Muscat a nejét is érintő korrupciós botrány kirobbanásakor rendelt el előrehozott választásokat, amiket fölényesen meg is nyert.
Kovács Judit az egyik londoni étteremben dolgozott, ahova szombaton berontottak a terroristák.
Egy francia és egy kanadai állampolgár is életét vesztette, a 48 sérült jelentős része életveszélyes sérüléseket szenvedett.
"Élet és halál forgott kockán" - magyarázta a szokatlan golyózáport a Scotland Yard terrorelhárításának parancsnoka.
Kétszáz négyzetméteren lángolt az értékes műemlék teteje. Még tart a tűzvizsgálat, a rendőrség egyelőre nem indított eljárást.
Bár nagyköltségvetésű szuperhősös képregényfilmről van szó, a közönség nagyobb része is nő volt.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntötte így a százéves Kovács Béla Kolozs nyugalmazott tanárt, Tolcsva új díszpolgárát,
Az építkezés a premontrei konvent műemlék épületének telkét is érinti.
Ami finom, az halálos is. A tudósok szerint a megoldás a marinálás és az önmegtartóztatás lehet.
Mindössze öt játékot vesztett három szetben - ötször annyit, mint az előző fordulóban. Caroline Wozniacki pedig már a legjobb nyolc között van.
Gólzáporos meccsen szerezte meg három ezüst után története első BL-bronzát a magyar csapat.
Az ukrán hatóságok szerint orosz parancsra próbálhatták meggyilkolni Adam Oszmajev csecsen ellenzékit, aki 2014 óta harcol az ukránok oldalán.
Petárdák robbantak a BL-döntőt néző tömegben. Pánik tört ki, a tolongásban legalább 1500-an megsérültek. Hárman, köztük egy hétéves kisfiú életveszélyesen.