Egy terrortámadás előkészítésének utolsó fázisánál tart a jemeni al-Kaida. Helyi nemzetbiztonsági források szerint a kormány "riadókészültségben van a következő napokban várható, minden korábbinál veszélyesebbnek tűnő támadások" miatt.
Történelmi pillanat a tőzsdén, pénteken először a kibocsátási árfolyama, 38 dollár fölött zárt a Facebook részvénye!
Haszán Ruhani iráni viszonylatban mérsékeltnek számít, tett már olyan nyilatkozatot, amit békülékenynek nevezhetnénk. Egészen konkrétan azt mondta, hogy bár Iránban és az Egyesült Államokban is vannak szélsőségesek, akik egymásnak ugrasztanák a két országot, a cél a békés egymás mellett élés.
Elátkozott egy név, na. Szóval most kívételesen nem <a href="https://444.dpb.hu/2013/07/25/es-igen-a-new-york-i-polgarmesteri-cimre-palyazo-anthony-weiner-megdontotte-a-hulyeseg-vilagrekordjat4/">a pöcsmutogató New York-i polgármesterjelölt-jelöltről</a> van szó, hanem egy 25 éves névrokonáról a Boston közelében lévő Revere városából.
Olyan szerződéseket kötött könyvkiadókkal, amelyek alapján azok a többi boltban drágábban adták könyveiket. Cserébe most az egész üzleti modellje borulhat. Annyi az AppStore-nak??4?
A "konzulátus" 35 állandó munkatársából 21 CIA-ügynök volt. Ezeket az ügynököket most havonta poligráfozzák, pedig normálisan ezt egy ügynökkel csak három-négy évente teszik. De a hírszerzésnek elege lett abból, hogy valaki szivárogtat a sajtónak és a kongresszusi képviselőknek.
Azt viszont a rendőrök nem tudták megmondani, hogy milyen az íze, vagy hogy miről azonosíthatná a fogyasztó. A legfeltűnőbb mellékhatása a szem fókuszálatlan, koordinálatlan, önálló mozgása.
Idén nagyon ciki dolgok történtek a világ legmagasabb hegyén, ezek közül is kiemelkedik az eset, amikor egy csapat serpa <a href="http://www.outsideonline.com/outdoor-adventure/climbing/mountaineering/everest-2013/Brawl-On-Everest-Ueli-Stecks-Story.html" target="_blank">kövekkel dobált meg három mászót</a>, akik végül a <strike>kövek</strike> sziklák takarásában kúszva kellett leosonniuk a hegyről, ha életben akartak maradni. Ezért a nepáli hatóságok úgy döntöttek, jövőre szigorítanak a szabályokon.
Az ittas munkavégzés miatt elbocsátott kukás visszavételére kötelezett egy portugál kukás céget a bíróság.