Ha aláírják a szerződést a minisztériummal, meglesz a költségvetésük kétharmada. A bérekre a költségvetésük háromnegyede kéne.
Gyorsult a keresetek növekedése a versenyszférában júliusban! A KSH adatai szerint a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál az alkalmazottak bruttó átlagkeresete 4,5, a nettó 6,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Transzparensebben működő titkosszolgálat, értik, ugye? Nem titkos titok.
Augusztus 21. óta özönlenek Szíriába. Aszad elnök közben a magyar kötődésű Dennis Kucinichnak adott interjújában azt mondta, hogy ha az amerikaiak adnak neki egymilliárd dollárt, átadja vegyi fegyvereit.
hogy még a sajátjait sem tudja megvédeni. Bayer Zsolt gondolatai következnek Zuschlag János szabadulásáról.
közölte fenntartott intézményeivel az állami kézbe vett kórházak felügyelőszerve, a GYEMSZI, miután a Közbeszerzési Döntőbíróság megsemmisítette a kórházak közös áramközbeszerzésére kiírt eljárást.
Legalábbis a Népszabadság szerint háromból csak egy trafiknak megy az üzlet, megkezdődött a lemorzsolódás, nemrég nyitott üzleteket kezdtek bezárni.
A horvát pénzügyi felügyelet két éve gyanúsította meg bennfentes kereskedéssel a Molt, Csányi az igazgatótanács elnökhelyetteseként felelhet a rendőrség kérdéseire.
A 2006 őszi zavargások idején szolgáló rendőrségi vezetők elleni monstreperben a vád inkompetenciával, a felelősség eltusolásával és a brutalitás megengedésével vádol 14 rendőrt, köztük Bene Lászlót és Gergényi Pétert.
Egy nyáron elfogadott törvénnyel korlátozták volna az európai elfogatóparancs hatályát. A döntés egyik haszonélvezője a kommunista titkosszolgálat egyik gyilkos ügynöke. Most befagyasztották a schengeni csatlakozáshoz nyújtott anyagi támogatást.
Nem, nem volt újabb árvíz a Dunán, Pintér Sándor belügyminiszter még mindig a nyári áradásról beszélt napirend előtt a parlament hétfői ülésén. A fontosabb részletek, szó szerint, ahogy elhagyták a száját: