Ezért kénytelen leszek elárulni. A nagy megtekintő, Fazekas Sándor és Vantara Gyula sajtótájékoztatóján, ahol egy unikálisan magyar nemzeti hungarikumról, a KOLBÁSZRÓL van szó!
Hirtelen nem is találom a szavakat. Itt <a href="http://www.thechurchofgoogle.org/" target="_blank">a Google egyháza</a>, a guglizmus, aminek alapvetése szerint a Google keresőmotorja az istenséghez legközelebbi dolog, ami valaha szembejött az emberiséggel.
Tavasszal még minden ideálisnak tűnt a baranyai Fekete-vízen. Aztán szeptember végén szürkés, zöldes, habos lett a víz, és tömegével pusztultak a halak.
Hétfő éjjel robbanás történt, ami miatt megszünt az áramellátás. A robbanásban többen megsérültek, de jellemzően csak könnyebben. Egy sérültet szállítottak kórházba.
2015-ben. Ezt a 2014-es költségvetés tervezetéből olvasták ki, amiben 2015-ben már inflációkövető, három százalékos áremeléssel számolnak.
és kiutasított három amerikai diplomatát. És tényleg mondta, hogy "Jenkik, haza!".
Mondanám, hogy ha ilyet lát, rohanva meneküljön, de inkább mégse tegye. A felhergelt ázsiai óriásdarázs 45 km/h-ás sebességgel venné üldözőbe!