Az alkotmány alapján nem lehet újra elnök, ezért találta ki eredetileg, hogy kesztyűbábja alelnökeként indul majd. De végül meghátrált.
Attól tart, hogy ez megoszthatja az ellenzéki tábort.
Öt héten át hallgatják majd a 2015 novemberi támadások 350 túlélőjének felkavaró beszámolóit.
Pénteken nyújtott be kérelmet egy floridai szövetségi bíróhoz azzal, hogy az kötelezze a Twittert fiókja visszaállítására.
Az úr azután kezdett szöget, csavart, kést zabálni, hogy egy hónapja leállt a piával.
Sikerült is 269 dollárnyi bitcoint bányászniuk az országban, ahol a kriptovaluta már hivatalos fizetőeszköz.
Szegény szupergazdagoknak egy csomót kell várniuk, akkora a kereslet.
Csen Csiu-sinak 2020 februárjában veszett nyoma azután, hogy mintegy két héten át tudósított a világjárvány epicentrumából.
A Kossuth-díjjal is kitüntetett rendszerbarát előadóművész szerint ő liberális, csak ne provokálják.
Vitában állt a képviselőházzal, a megvásárolt szolgálati autójában keletkezett károkat akarta kifizettetni.
A holland közszolgálati tévének mutattak be a táliboktól kapott hivatalos fenyegető leveleket.
Széchenyi Beatrix 1956-ban menekült el Magyarországról.
A nyolcvanéves Peter Nygard maga egyezett bele a kiadatásba, hogy megvédhesse magát a szerinte igaztalan vádakkal szemben.
Mondjuk Pekingben úgy gondolják, hogy Tajvan Kína része.
Ez a színárnyalat rendkívül ritka a homárok között, a tartályban a többi homár folyamatosan kötekedett is vele