Király András

Csak találgatni tudják, mi állhat Iker Casillas eltűnt tweetje mögött

"Meleg vagyok" - jelent meg a Real kapuslegendájának feedjében vasárnap délután, hogy aztán másfél óra elteltével eltűnjün a poszt.

Király András
ÉLET

Rendőrök lőtték le az emberevő tigrist Indiában

A nagymacska a hatóság szerint legalább kilenc ember halálát okozta.

Király András
ÁLLAT

Vagyonkezelő céget alapított Habony Árpád

Bele is rakott egyből 150 millió forintot, aminek a kezelésével Halkó Gabriellát, a TV2 egykori gazdasági és stratégiai igazgatóját bízta meg.

Király András
POLITIKA

„Meleg vagyok” - tweetelte Iker Casillas, de másfél óra után eltűnt a posztja

"Ideje elmesélnünk a történetünk, Iker" - válaszolta a Real kapuslegendájának régi riválisa és válogatott társa, a barcelonai Carles Puyol.

Király András
ÉLET

150-200 milliárddal több adót fizethetnek azok, akik kiszorulnak a KATÁ-ból

Mindez a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből derült ki.

Király András
gazdaság

Elolvadt a hó Skóciában

Hat éven belül negyedszer fordul elő, hogy sehol nincs hó az országban.

Király András
ÉLET

Elhunyt Bruno Latour

A 75 éves francia filozófus munkássága értelmiségiek, művészek, aktivisták sokaságát inspirálta.

Király András
külföld
Podcast

Putyin atomfegyverhez nyúlhat akkor is, ha biztos hadserege vereségében

Ha tart az ukránok győzelmétől, akkor Oroszországot kiteheti a NATO támadásának, hogy az USA-val köthessen végül békét. A taktikai atombomba egyáltalán nem kicsi, és másképpen pusztít, mint Csernobil.

Magyari Péter, Mészáros Zsófia, Botos Tamás, Király András
külföld

Az amerikai nagykövet reméli, hogy nem lesz szükség nyomásgyakorlásra a svéd és a finn NATO-csatlakozás ügyében

David Pressmant biztosították róla, hogy Magyarország hamarosan ratifikálhatja a katonai szövetség bővítését.

Király András
POLITIKA

Zárul a harapófogó Herszonban az oroszok körül

Hátukban a Dnyeperrel a körbezárt oroszok felmentésben, utánpótlásban sem bízhatnak, lényegében már most fogságban vannak.

Király András
külföld

Szakad a front Harkivban, Luhanszk megye határánál járnak az ukrán csapatok

A limani sikerek után széles offenzíva bontakozott ki a teljes harkivi fronton.

Király András
külföld

Egy nem létező városban, a sivatag közepén rendezhet téli játékokat Szaúd-Arábia

Nem viccelek. Ilyesmivel sosem viccelnék.

Király András
sport

3,3 milliárd forintért akadt kommunikálni valója a jegybanknak

Ekkora keretösszeggel írtak ki tendert a 2022-23 évi kommunikációs tevékenységhez kapcsolódó feladatok ellátására.

Király András
POLITIKA

Tömegverekedés robbant ki egy Moszkvához közeli katonai támaszponton

A jelentések szerint a hivatásosok megpróbálták kirabolni a most mozgósítottakat, de a kopaszok elagyabugyálták a rájákat.

Király András
külföld

Trump pincérnek nézte a színes bőrű törvényhozási alkalmazottakat

Hét remek pillanat Donald Trump elnökségéből Maggie Haberman, a New York Times fehér házi tudósítójának új könyvéből.

Király András
külföld