Morcsányi Géza kánonteremtő volt a magyar irodalomban, méltatta a Magvető Kiadó szerdán elhunyt egykori igazgatóját utódja, Nyári Krisztián. Erdős Virág verssel, Grecsó Krisztián augusztusban írt születésnapi méltatásával búcsúzott a magyar irodalom apafigurájától.
December utolsó hetében már csak 10-15 fős csapatokkal rohamoztak, és a lőszerük is fogytán.
A német kormány védelmet ígért a Putyin mozgósítása elől menekülőknek, de azóta kiderült, hogy mégse olyan egyszerű menekültstátust szerezni.
Legalábbis a Stanfordon és a Harvardon tanító skót-amerikai történész, Niall Ferguson szerint, aki attól tart, hogy abban az USA-ra a brit birodalom szerepét oszthatják.
55 éves volt.
A rakétát egy kamasz lőtte ki az utcán, egy harmadik emeleti lakás erkélyére csapódott be. Öt ember, köztük két gyerek került kórházba.
Négyesből 37 darab is volt, nyereményük egyenként 1,3 millió forint.
Egyelőre nem volt rendzavarás Brazíliavárosban, a baloldali elnök hívei ünnepelnek csak.
A Guardian riportere Szilveszterkor kereste fel az ukrán-orosz határt őrző területvédelmi önkénteseket.
Az anyagi káron és a riadalmon túl szerencsére nem lett nagyobb baj, egy lány sérült csak meg könnyebben.
Ez a hatodik állam az USA-ban, ahol már választható a zöld, környezetbarát alternatív temetkezési mód.
A Mater Ecclesiaie apátságban pápai vörösbe öltöztetve ravatalozták fel az egykori egyházfőt.
Olyan hormonkészítményekkel kezelték, melyek ismert mellékhatása a megalománia, állítja a dán katonai hírszerzés orosz részlegének vezetője.
A fővárosban szigorú biztonsági intézkedésekkel készülnek a ceremóniára, attól tartva, hogy a bukott elnök szélsőjobboldali hívei megzavarhatják az eseményt.
A nő és férje december 29-én keveredett szóváltásba a sértettel.