A 34 éves férfi egy nőnek mutogatta a pöcsét a tömött buszon. Kapott is három nagy pofont, de ezzel még nem úszta meg, mert a busz tömve volt nőkkel.
Legalábbis az elmúlt két évben, amióta pénzlevonással büntetik a lógást, még soha senkit nem büntettek meg.
És ez még csak a középszint.
Ennek az orosz labradornak még az is nehézséget okoz, hogy egyik fekvőhelyéről átfolyjon a másikra :-DDDDD
A Sea Hunter magától, emberi közreműködés nélkül lesz képes ellátni a feladatait. A hétfői bemutató után kétéves tesztüzem kezdődik.
A kormánypárt el akarja venni a képviselők mentelmi jogát, ami praktikusan azt jelentené, hogy Erdogan lecsukathatná az ellenzékét.
Igen, ma matematikából kell érettségizni :-(((((
Az időközben elhunyt takarító fertőzése miatt lett pánik az iskolában, ahol most szinte minden diákot beoltanak.
Létrejöhet a biznisz, amiről már tavaly tavasszal is pletykáltak.
A bíróságon ezért egy elzárt szobában tehetett vallomást. Férjét közben a bírósági teremben szembesítették a három gyanúsítottal.
Tényleg az ausztrál vállalkozó, Craig Wright az. Decemberben már leleplezték, de akkor még nem kívánta kommentálni a híreket.
A kirúgott pap 1979-88 között 62 esetben követett el szexuális visszaélést 12 áldozata kárára.
Sárosi Laura kiejthette volna bajba került, esélyesebb ellenfelét, de inkább segített neki és kikapott.