Mármint minden óriási. Maguk a rákok, és maga a horda is!!!
51 diplomata szólította fel erre az elnököt egy bizalmas dokumentumban, aminek a létét a külügyminisztérium hivatalosan is megerősítette.
Mille Imrét a családja szerint még le is kötözték, így még inkább rejtély, hogy hogyan sétálhatott ki a karcagi kórházból.
Az I would do anything for love közben. Még nem tudni, hogy van. A szám amúgy playbackről tovább ment.
De szerinte korábban nem volt erőszakos, és a politika sem érdekelte. Vannak bizonyítékok, amik ellentmondanak ennek.
Az egyelőre 2016 HO3 névre keresztelt, 37-91 méter átmérőjű sziklát az elmúlt száz évben foghatta be a Föld, és a NASA jóslata szerint még pár száz évig biztosan velünk marad.
De Trump legyőzésében azért segítene.
Bale, akarom mondani, Wales győzelemmel kezdte az Eb-t, az angoloknak viszont sikerült elbohóckodniuk az oroszok elleni hajrát. Így már a második meccsen nagy bajba kerülhetnek. Hodgson nem változtatott, Vardy megint a padon kezd.
Van benne logika, egy ennyire feltűnő gépről ép ésszel senki se gondolná, hogy éppen felderítést végez!
A Vnyesekonombanknak 20 milliárd dolláros mentőcsomagra lehet szüksége, amit most az orosz költségvetés nem tud finanszírozni. Állítólag a futó projektek finanszírozását is leállították.
♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
Mennyit hallgathattuk, hogy az északír-román-magyar csoport volt a leggyengébb a selejtezősorozatban, azt tessék!
A Blue Coatot, ami eddig előszeretettel adta el az adatforgalom lehallgatására alkalmas eszközeit elnyomó rezsimeknek.
Ha még egy balhé lesz, végleg kizárják őket.