Rendőrök és civil halálbrigádok mészárolják le a nyílt utcán azokat, akiket dílernek gondolnak.
A kormány elfelejtette tájékoztatni az önkormányzatot a tervéről, hogy hatszorosára bővítené a kísérő nélkül érkező fiatalkorú menekülteket is befogadó fóti gyermekotthon kapacitását.
Az új-zélandi brazil jiu-jitsu bajnokot és újságíró barátnőjét már a lakásán zaklatták a katonai rendőrök.
Az majd biztos észhez téríti.
Már azzal történelmet írt, hogy a demokrata jelölőgyűlés zárónapján elfogadta az elnökjelöltséget. És ha már elfogadta, be is szállt a populizmusversenybe Donald Trumppal.
Takács Tibor rendőr-vezérőrnagy vezetheti a Tibeket.
Kár volt bemagolnia a cafeteria kiszámításának új szabályait, mert jövő héttől újra megváltoznak.
A magyar válogatott először játszott az Európa-bajnokságon, és egyből nyert is!
Khizr Khan szerint ha Trumpon múlna, az Irakban hősi halált halt fia nem is léphetett volna be az Egyesült Államokba.
Koncepció még nincs, és ha politikai akarat se lesz, akkor nem lesz semmi az ötletből.
Vagyis "Dalos" titkosmegbízott, aki arra panaszkodott, hogy ő ennyit soha sem kereshetett.
Tudják, hogy nyiltan ki kell beszélni a dolgokat, de ehhez kell egy ember, aki elfogultság nélkül végig tudja hallgatni őket.
Ráadásul egy olyan életművet, amit a fotós, Carol M. Highsmith közkincsé tett. A pofátlanság csúcsa az volt, amikor Highsmithtől is jogdíjat követeltek saját, közkinccsé tett képe felhasználásáért.
Nem lett volna hülyeség kicsit jobban figyelni az online szavazógépek biztonságára. Talán még most se késő.