Király András

A „román” „»hacker«”, aki töri a románt, és nem nagyon tudja, hogy kell hackelni

Egyre több jel utal arra, hogy a Demokrata Párt meghackelését magára vállaló Guccifer 2.0 nem valós személy, hanem egy olyan fiktív karakter, akit egy orosz titkosszolgálati bizottság rakott össze kapkodva.

Király András
külföld

Most fog csak igazán eldurvulni a sütiterror

Pedig már ma is őrjítő a helyzet, de az EU új szabályzata szerint aztán tényleg mindenhez a beleegyezésünket kell majd adni a weben. Pedig léteznek ennél okosabb megoldások is.

Király András
TECH

Richard Nixontól ellesett taktikával fut neki a választásnak Donald Trump

Egy széteső ország képét vázolta fel igazságbeszédnek mondott, de hazugságokkal teli, 76 percen át nagy lendülettel, szinte végig üvöltve előadott elnökjelölti beszédében. Ez az előválasztásokon működött, de ott csak a republikánusok meggyőzése volt a tét. Ahogy most állnak a dolgok, ez a választási győzelemhez kevés lehet.

Király András
külföld

Mára ennyi, nekiindulok a kánikulának

Király András
ÁLLAT

Vizsgálatot indított a kincseket rejtegető apácák ellen az argentin katolikus egyház

De csak az érdekli őket, hogy a kilencmillió dollárnyi készpénz és ékszer elrejtésében segédkező apácák megsértették-e a kánonjogot.

Király András
külföld

Pokemon Gózól? Jó, hogy nem egyből vadállatokat, vagy egyenesen embergyerekeket kasztlizol be!!!

Megtörtént, aminek nyilván meg kellett történnie: az Idióta Állatvédők Világszövetsége (PETA) fellépett a Pokemon Go ellen.

Király András
ÉLET

Annyira nincs már munkaerő, hogy már diákmunkásként is minimálbér felett lehet keresni

Sőt, arra is láttunk már példát, hogy a diákmunkás többet keresett a rendes munkaerőnél.

Király András
gazdaság

Teherszállító hajóval karambolozott egy brit tengeralattjáró

Az HMS Ambushnak azonnal a felszínre kellett jönnie, most Gibraltárban próbálják megjavítani.

Király András
külföld

Már majdnem elbontották a pécsi magasház felét!

Király András
építészet

A Snapchat társalapítója eljegyezte Miranda Kerrt

A szupermodell igent mondott, és ezt az Instagramon jelentette be.

Király András
ÉLET

Trump Amerikája nem feltétlenül mentené meg a szövetségeseit az oroszoktól

Csak akkor avatkozna be egy NATO-szövetséges oldalán az oroszok ellen, ha az a NATO-szövetséges "már teljesítette az Amerikával szembeni kötelességeit" - mondta. Hogy mire gondolt? Ki tudja, Trumpról beszélünk!

Király András
külföld

Lopott pénzből forgatták a Wall Street farkasát

Stílszerű!

Király András
külföld

Levágatta mindkét lábát a vonattal, és most még biztosítási csalás miatt is vádat emeltek ellene

A nyírkátai férfi 14 biztosítótársasággal kötött élet- és balesetbiztosítást, mielőtt bemászott egy vonat alá.

Király András
bűnügy

Műanyag Jézus határfalat húzott Donald Trump hollywoodi csillaga köré

Ha nem is húsz méter magas, de gyönyörű!

Király András
külföld

Újabb három hónapig nyomozhatnak Rogán Antal ingatlanügyeiben

Ez a nyomozás soha nem érhet véget, varázsolj nekünk feddhetetlenséget!

Király András
bűnügy