Storck kapitány még mindig a válogatottak erőnléti állapota miatt morog.
Mert "a felelős településvezető a referendumon való részvételre és NEM szavazat leadására buzdítja" az embereket. Az önkormányzatok pedig engedelmeskednek, nehogy ezen múljon a költségvetési támogatás.
Szerencsére a rend éber őrei résen voltak, el is kapták a veszélyes bűnözőt, akit most akár ki is rúghatnak a gimnáziumából.
Legalább 12 teherautósofőr és segélymunkás halt meg a brutális bombázásban. 78 ezer embernek vittek volna élelmiszert és gyógyszereket.
Azt hitték, hogy a tiltakozó csak fényképezi őket, így elfelejtették leállítani a felvételt készítő, elkobzott kamerát.
A 73 éves, zavartan viselkedő nőt szeptember 9-én szívpanaszokkal vitték kórházba. Állapota alapján Alzheimerre gyanakodtak, de mielőtt kivizsgálhatták volna, nyoma veszett.
Hiába nincs számottevő ellenzék, hiába indítanak még szatelitpártokat is Putyin Egységes Oroszországa mellett, csalni azért csak kell.
Én meg rettegve várom, hogy a magyar kormány mikor csap le arra a remek menekültes-terroristás hasonlatra, amivel az ifjabb Trump magára szabadította a népharagot.
A cseh elhárítás, a BIS végzi a dolgát, 2015-ös jelentésükben az orosz ügynökök dezinformációs kampányairól és ipari kémkedéséről írnak.
Alma materem, az ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszéke úttörő kezdeményezéssel próbálja közelebb vinni a tudományt a laikus nagyközönséghez.
A túladagolásban meghalt Cathriona White volt férje szerint Carrey szerezte be a drogokat, amik megölték White-ot.
A videófelvételek alapján Terence Crutcher a rendőrök utasításainak engedelmeskedve, feltartott kézzel, lassan araszolt a kocsijához.
A Magyar Nemzet értesülései szerint az amerikai elnökválasztás eredményétől függetlenül itthagyja posztját az amerikai nagykövet.
Mondjuk négy éve, Afganisztáni útja után szakált növesztett, hagyományos muszlim ruhákat öltött és rendszeresen imádkozni is kezdett, de amúgy csak az autóiról beszélt.