Kiborult a kormány gyűlöletkampányától, a Facebookon üzent Orbán Viktornak.
Az orosz hackerek újabb sportolók, köztük a háromszoros Tour-győztes Chris Froom egészségügyi adatlapjait hozták nyilvánosságra.
Bár már 2000-ben elfogadták a semmisségi törvényt, mostanáig senki sem kezdeményezte a Nagy Imre és társai elleni ítélet megsemmisítését.
Hogy-hogy miért? Kellett a hely Andy Vajna tévétársasága, a TV2-csoport új csatornájának, a "TV2-csoport új csatornájának".
A tévészékház ostromának évfordulójához közeledve Gyurcsány Ferenc emlegette őket, mint annak bizonyítékát, hogy Orbánnak és Kövérnek közük lehetett a zavargásokhoz.
Ezért most ki is kapcsolják rajtuk a böngészőt, mert ez sokakat felháborított.
A Földtől csillagászati értelemben vett hajszálnyira elzúgó, busznyi méretű 2016 RB1 aszteroida már nem ilyen, azt két nappal az érkezése előtt észrevették. De a cél, hogy 2020-ra legalább a futballstadionnyi aszteroidák 90 százalékáról tudhassunk, teljesen valószínűtlennek tűnik.
A hatvanas évek közepén még volt rá remény, hogy a táplálkozástudományt ne ejtse túszul a zsírellenes lobbi. De a cukoripar még időben közbelépett, harvardi kutatók lefizetésével kinyírták azokat, akik helyesen felvetették, hogy talán a cukor is felelős a keringési betegségek járványszerű terjedéséért.
Még az is lehet, hogy egy nap a takarító robotod végez majd ki.
Tango 22 éves volt. A tigrisek általában 16 évig élnek.
Az Esquire most egy ikonikus, de sokat bírált és gyakran elhallgatott kép történetével emlékezett meg az akkori borzalmakról.
Juan Gabriel videói iránt 600 százalékkal nőtt az érdeklődés, 316 milliós heti nézettséget ért el halála hetén. És két számával is bekerült a Top100-ba.
Gazdag emberek gyakran hoznak létre magukról elnevezett alapítványokat, hogy vagyonukból másokat támogathassanak. Donald Trump is létrehozott egyet, hogy mások vagyonából támogathasson másokat a saját nevében.