Kitiltják a folyó jobb partjáról az autóforgalmat, így végre kapcsolatot teremtenek a folyó és a város között.
És őt tartják alkalmas, megfelelő vérmérsékletű jelöltnek, akire rá lehetne bízni az atomfegyverek indítókulcsát.
A 75 éves egykori bokszoló már délelőtt részeg volt.
11 év együttélés után válnak szét párjával, Liev Schreiberrel. Mint írták, "szeretetben, egymást megbecsülve, barátságban" döntöttek így.
Nem is kicsit.
De Trump magához mérten egész visszafogott tudott maradni az első elnökjelölti vitában, ahol egyik jelölt se lőtte lábon saját magát.
Még mindig nem tudni, hogy mi volt a vád a kultúrantropológus ellen.
A NAV megkapta a holland adóhatóságtól az Ubernek dolgozók adatait, amiket most összevetnek hazai adóbevallásaikkal.
Molnár Zsolt, a bizottság szocalista elnöke részletes beszámolót vár a hatóságoktól. Nincs ezzel egyedül!
Ezek szerint Horváth Ferenc edző szerint a lányok bénák, és nem tudnak harcolni.
Meg akarták törni a hallgatást, ami szerintük teret engedett a szélsőjobboldali mozgalmaknak.
A hamvak tulajdonosa szerint az író is egyetértett volna az árveréssel. "Truman nem akart egy polcon porosodni" - mondta.