A most épp elnökjelölteset játszó magamutogató milliomos a 90-es években folyamatosan rózsákkal bombázta a hercegnőt.
Hétfő óta terjed egy levél, amely szerint két magyar állampolgárt is az amerikaiak javára folytatott kémkedéssel gyanúsít a rendőrség.
A bevándorlási hivatal statisztikáiban nincs nyomuk. A KSH adatai szerint az elmúlt két évben nem lettünk hirtelen százezerrel többen. A nyugdíjbiztosító adatai alapján nem következtethetünk a kárpátaljaiak tömeges áttelepülésére. Hol vannak?
Ferenc pápa családjaként tekint a vatikáni szálló, a Domus Santa Marta személyzetére. Így már nem is olyan meglepő, hogy még a Vatikán is nyomást próbál gyakorolni a rendőrségre.
Ő volt az, aki egy hete népszavazási kezdeményezést nyújtott be a témában, hogy aztán ma 11 óra 27 perckor, 111 perccel a miniszterelnök bejelentése előtt visszavonja.
Alig jut pénz fertőtlenítőszerre, amiből harmadannyit se használnak, mint amennyit a WHO javasol. Arról pedig sejtésünk sincs, hogy valójában milyen súlyos a helyzet, mert egyes kórházakban még a fertőzések laboros azonosításán is inkább spórolnak.
A Fidesz székházát pedig Kubatov fradielnök-pártigazgató régi ismerőse, a büntetett előéletű Szabó "Szőke" Ferenc védte barátaival.
A decemberben a hálapénz ellen nyílt levélben tiltakozó orvosok azonnali beavatkozást követelnek, mert szerintük többen halnak meg egy évben kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetekben.
Kiábrándító dél-karolinai eredménye után a floridai kormányzó feladta a versenyt a republikánus jelöltségért. Trump fölényesen nyert, Cruz és Rubio hozta a várt eredményeket. Ez főleg Rubiónak jó hír. A demokratáknál viszont a nevadai kaukusz eredményei alapján kezd izgalmassá válni a helyzet.
Először szavaznak a demokraták olyan államban, ahol nem a fehér liberálisok, Sanders fő támogatói alkotják a többséget. Ha Nevadában is meg tudja szorongatni, akkor Clinton nagy bajban lehet. A republikánusoknál közben folytatódhat Trump nagy menetelése.
Junior Larry Hillbroom a DHL alapítójától örökölte vagyonát. A jelentések szerint egyszerűen kisétált a palaui börtön ajtaján, majd autóba pattant és eltűnt.
Részletekbe menő iránymutatást az esküvők és temetések külsőségeiről a párttagoknak.