Kék-fehér vagy szürkészöldes-arany? Na? NEEEEEE! Nem akarom!!!! Megint? NEEEEEE!!!!
Az új hamisítványok már simán átjutnak a bankok hamispénz-figyelő rendszerein.
Biztos "terroristák" éltek ott.
A korábbi kutatási eredményekkel szemben most két új vizsgálat is arra jutott, hogy a terhesség kilenc hónapja alatt már négy pohárka alkoholnak is életreszóló hatása lehet a magzatra.
Az EU illetékesei egyre inkább attól tartanak, hogy új migrációs útvonal nyílhat idén a Földközi-tengeren.
A Ryanair Londonból Pozsonyba tartó járata landolt Berlinben, hogy a pilóta kirughassa a vőlegényt és öt haverját.
Autóval hajtottak el mellette és lőtték agyon. Egy magánszemély 250 ezer fontot ajánlott a gyilkosok leleplezőjének.
Az amerikai járványügyi központ kilenc, Zikával fertőzött terhes nőt vizsgált január óta. Négyen elvetéltek, egyikük gyermeke súlyos mikrokefáliával született.
Teheránban 29 helyet biztosan megszereztek a 30-ból, és a legfőbb vallási vezetőt kiválasztó Bölcsek Tanácsába is reformisták kerülhetnek a legtöbb szavazattal.
A rasszista csoport vezetőjét egy zsidó jogvédő mentette meg a lincseléstől.
A "Futball az évek során" című almanach már decemberben előkerült a padlásról, de a volt Bound Brook-i polgármester komolyan attól félt, hogy letartóztatják, ha ennyi év késéssel viszi vissza.
De az igazi verseny csak ma éjszaka lesz, az igazi Oscaron a legjobb feliratos film díjáért izgulhatunk majd.
De annyira, mintha egyedüli induló lett volna. A majdnem végleges végeredmény alapján Clinton a szavazatok 74 százalékát szerezte meg ott, ahol a demokrata előválasztók többsége fekete.