Ahelyett, hogy az értékeidre vigyáznál.
És ez még hagyján, mert Einstein egy román költőtől lopta az elméleteit, akit aztán a zsidók megpróbáltak higannyal megmérgezni, de a költő szervezete erős volt, így végül egy téglával kellett agyonverni. Vagy mi.
A 20 éves lány szombat hajnalban tűnt el. A rendőrség egy húszéves férfit gyanúsít a gyilkossággal.
Mondom a magyar, vagyis nem a magyarországi, hanem Magyarország külföldi - értsd, nem itt, a válsághelyzettől sújtott országban levő - nagykövetségei védelmét erősítik meg a hatalmas migránsveszély miatt.
Őszintén, ki ne gondolt már arra többméteres mennyasszonyi fátyol láttán, hogy milyen jó is lenne belevetődni?
Jeremy Meeks 2014-ben vált mémmé, szabadulásával pénzre válthatja hírnevét.
1338-at gyilkoltak meg tavaly. De a környezetvédők annyira pozitív, optimista népek, hogy még ebben is meglátták a jót: lassult az orrszarvúgyilkosságok növekedésének üteme.
Mert a kormány nem hajlandó elfogadni az alkotmánybíróság ítéletét, amely szerint alkotmányellenes az alkotmánybíróság jogköreinek korlátozása.
A cél, hogy a globális internetes vállalkozások a hazai internetes társaságokkal egyenlő feltételek mellett vegyenek részt a piaci versenyben.
és meglepődött, hogy mekkora sikere lett. "Újak vagyunk a Facebookon, nem tudtuk, hogy mire számítsunk" - írták.
Ahol Kubatov személyi titkárának gimnáziumi osztálytársa kísérgette a népszavazást benyújtó Erdősinét, akinek a Fradi Securitynek dolgozó kopaszok segítettek. De ő erről semmit sem tudott.
Azért, hogy helyette felvehessék a nyugdíját. Az idős asszonyt most egy családon belüli erőszak áldozatait kezelő dunántúli krízisközpontban ápolják.
Ezt írja a Magyar Idők. Hogy hogyan, az sajnos nem derül ki a híradásból, pláne, hogy csak most kezdik kidolgozni a programot, amivel ezt el akarják érni.
A lábára esett egy súlyzórúd, kórházba került.