Így már csak az egyéni vállalkozóknak és az áfafizetésre kötelezetteknek kéne maguknak vesződniük a bevallással.
Szeptemberi évértékelő jelentésük szerint olyan ingatlanok kerültek orosz kézbe, amiknek nincs hagyományos értelemben vett kereskedelmi értékük, viszont közel esnek a főutakhoz és remekül el lehet bennük szállásolni kicsi zöld emberkéket.
Alsó-Szászországban kezdik a hidrogéncellás Coradia iLint vonatok tesztelését. Ha minden jól megy, 2017-ben már forgalomba is állíthatják a csak vízgőzt és kondenzált vizet kibocsátó járműveket.
Pedig 35 hely volt rajta. Európából Erdogan, Putyin, Alijev, Lukasenka és Kadirov szerepel rajta.
Épp ideje megszakítani egy kicsit a munkát. Dőljenek hátra, és élvezzék ki ezt a műremeket.
2010-hez képest öt év alatt ~38 százalékkal esett a regisztrált bűncselekmények száma.
Az alapján a kvóta alapján, ami ellen népszavazást is rendezett a magyar kormány. Az eredeti tervek szerint 160 ezer menekültet kellene így szétosztani, de a huszadát se sikerült mostanáig.
Hivatalosan is bejelentették az új alkalmazásuk, a Gameroom indítását. Ennek a Valve steamjével kell majd versenyeznie az igen jövedelmező játékpiacon.
Az Apple legújabb oprendszerében lesz elérhető az "énekes" névre keresztelt emoji.
Úgy tűnik, van hatása annak, ha az FBI másfél héttel a választás előtt újraindítja a vizsgálatát az egyik jelölt ellen. Vannak közvélemény-kutatások, amikben már Trump vezet.
Akiről a múlt héten derült ki, hogy helyette egy spiritiszta sámán irányítja az országot.
A mentőalakulatok szerdán holtan találták mind a 15 mélyben rekedt bányászt.
Varga Mihály tervei szerint az adózás egyszerűsítésével még nemzetközi nagyvállalatokat is az országba csábíthatnánk a Brexit után.
Ha mégis belépne az országba, azonnal elfognák, állítja Kontrát Károly az Orbán Viktor házával szemközt villát vásárló, körözött szaúdi bankárról.