Három focista, egy légikísérő és egy újságíró élte csak túl a szerencsétlenséget. A roncsok közül még egy embert élve mentettek ki, de ő a kórházba szállítás közben meghalt.
A kormány azóta igyekszik elhatárolódni a brit uniós kilépést intéző minisztériumból távozó hivatalnok kezében lefotózott jegyzetektől.
Aszad hadserege az orosz légierő támogatásával elfoglalta Aleppo lázadók kezén lévő részének egyharmadát. A szórólapokon azzal fenyegetőznek, hogy mindenkit elpusztítanak, aki a városban marad.
A vádlott elmaradtnak vélt járandóságát próbálta behajtani egykori munkaadóján. A történetben még egy balta, egy vasvilla és egy kés is előkerül.
A férfi egy kocsmában keveredett vitába egy ismerősével, aki úgy megverte, hogy elájult. A rendőrségen még megnevezte a támadót, a bíróságon viszont már megváltoztatta vallomását.
A Jobbik pártelnöke rendkívül hosszú poszttal jelentkezett a Facebookon, de én elolvastam önök helyett, és kiemeltem belőle a lényeget.
A mellfájdalmakra panaszkodó asszony leletére csak annyit írtak, hogy "kontroll p. e.". De azt már nem árulták el neki, hogy panasz esetén (p. e.) új kivizsgálást kéne kérnie.
De legalább a lélekjelenlétét megőrizte, amikor a kocsija elmerült.
Már több százezres tüntetéseken követelték a távozását. Pak Guenhje egy befolyásos lobbistának engedte át az országa irányítását.
Megrettentek Donald Trumptól, aki a kampányban azzal fenyegetőzött, hogy nem védené meg az európai szövetségeseket egy orosz támadástól.
A kórház a rendőrségi vizsgálatra hivatkozva nem nyilatkozik, de a rendőrség szerint nincs is vizsgálat.
Ezért csak hagyta lepörögni az órát. Pedig csapata, a Bryant valójában egy pontos hátrányban volt a Brown elleni egyetemi kosármeccsen.
A Chapecoense a Copa Sudamerica döntőjére utazott a kolumbiai Medellinbe.
A babát egy Fehérvári úti tízemeletes házból mentették ki.