Tényleg kezd korcsolyapályává változni az ország, vigyázzanak magukra és mindenki másra is!
Azért csak ennyit, mert csak ennyi számban indult a 40 ezer svájci frank összdíjazású lausanne-i nemzetközi úszóverseny első napján.
Mezőkövesd közelében felborult egy busz, amibe még kilenc jármű is belerohant. A mentők 14 autóval mentették a sérülteket, akik közül egy életveszélyben van.
Egy FBI-ügynök már tavaly szeptemberben szólt, hogy valakik feltörték a Demokrata Párt szervereit. De az is hónapokig tartott, mire a demokraták megbizonyosodtak róla, hogy a figyelmeztetés tényleg egy ügynöktől érkezett. És ez még csak a kezdet volt a bénázások és elmulasztott lehetőségek sorozatában.
A futball csodálatos sport. Néha kell hozzá egy kis vakszerencse, de talán azok a legboldogabb pillanatok. Már ha nem a te csapatod kap gólt egy mocsárban elakadó indításra becsúszó védőtől.
Mármint a szó büntetőjogi értelmében véve nem látják bizonyítottnak. A CIA is csak logikus következtetésként vezette le álláspontját.
Újabb nagy győzelmet aratott az elfeledett fehér kisember!
Az ENSZ jelentése szerint legalább 82 polgári személyt, köztük nőket és gyerekeket lőttek agyon otthonukban a kormányerők.
Úgy görbüljön meg. Mondjuk ettől még megmaradnak az érdekkonfliktusai.