"Minőségi és megengedhető földalatti bútorzat" - hirdetik magukat az új-zélandi koporsóbarkácsoló klubok. Van, aki szinte feléled saját koporsója építése közben.
Pláne, hogy igennel felelt a kérdésre, hogy muzulmán vallású-e.
Többször is átvizsgálták a Kuala Lumpur-i nemzetközi reptér 2-es terminálját, mindent rendben találtak.
Nem vesz részt a hagyományos gálaesten, amelynek fénypontjaként a pódiumról égeti egy humorista az elnököt.
Szombat hajnali háromkor kapták el őket a Champs Elysees közelében.
A választások rajongói Rimócra, Domonyra és Vigántpetendre figyeljenek.
Szoros küzdelemben győzte le Keith Ellisont, az amerikai történelem első muszlim kongresszusi képviselőjét.
Csak emlékeztetőűl, Trump kampányában visszatérően bírálta Obamát azért, hogy kerüli a "radikális iszlám terrorizmus" kifejezést.
Egyelőre nem tudni, hogy bármelyikük megkapta-e.
:-(
Sötét bűnök derültek ki Gina Haspelről, a CIA február elején kinevezett igazgatóhelyetteséről. Például az, hogy terhelő bizonyítékokat semmisített meg az utasítására végzett kínzásokról.
Öt HIV-fertőzött páciensben sikerült úgy elnyomni a vírust az oltáskombinációval, hogy napi szintű gyógyszerezés nélkül se alakult ki náluk a betegség.