Ildar Dadint 2015 decemberében ítélték három év börtönre, mert magányos tüntetést mert szervezni Putyin ellen.
"Sajnálom, nem akarom látni" - mondta a lelkészenk, aki szólt, hogy megjött az elnök. Bill Owens nem szeretné, ha fia halálával takarózva hanyagolnák el az elfuserált akció kivizsgálását.
Idén nyáron lesz a meghallgatása, amin szinte biztos, hogy a javára ítélnek. És még NFL-es nyugdíját, több mint kétmillió dollárt is felmarkolhat, és ezt a pénzt el se vehetik tőle.
A hétvégén már egyik legkorábbi támogatója, Darrell Issa követelte, hogy független bizottság vizsgálja a bizalmasai és Oroszország kapcsolatát.
A rendőrség a támadás tényét megerősítette, az okokról nem beszélt. Egy helyi román portál szerint azért támadtak rájuk, mert magyarul beszéltek.
Ariel Żurawski az unokatestvérét már elvesztette a terrortámadásban, most az üzlete is tönkre mehet.
Akiket a családjuk, országuk hatóságai és a tálibok is üldözhetnek és megölhetnek, és akik mindenben megfelelnek a menekültekkel szemben állított kritériumoknak, hiszen üldözik őket.
Egy Moszkva mellett "Hazafias Parkban" építik meg a német parlament hű mását, hogy legyen mint gyakorolni az ostromot.
Ugyan elméletben egy csomó szűrőponton lebukhatnának, de ezek kezelőszemélyzetének gyakran fogalma sincs arról, hogy mit jelentenek a villódzó fények. Ha egyáltalán villódznak a fények, mert gyakran használhatatlanok a detektoraik.
Tóbiás rekordgyorsasággal tért haza Afrikából.
Mem Fox 116-szor utazott be eddig gond nélkül az USA-ba. 117-jére a határőrök feltartóztatták, és két órán át alázták meg nyilvánosan.
Az ország nyugati megyéiben már 16-an haltak bele a betegségbe.
Végső soron az sem zárható ki, hogy maga a lovaggá ütött Mo Farah is szabályokat sértett.