90 éves volt, 1994-ben a karbokationok kutatásában elért eredményeiért kapta meg a legrangosabb elismerést.
A versenyt meghirdető MIT a Soros Györgyhöz szorosan köthető Egyesült Államokban van.
Nőnapi meglepetésként jelentették be az új törvényt, amit még márciusban a parlament elé terjeszthetnek.
A 14 éves kiskamasz egy iskolai projekten dolgozott, amikor a pilóta maradványaival együtt megtalálta a második világháborús vadászgépet.
Azt állítja, hogy ez nem a bravúros védelem tervezett része volt.
A homokkőbe vájt, helyenként templomi hajóra emlékeztető termeket egyes feltételezések szerint a templomosk áshatták ki. Lehet, hogy át kéne nézni a tükör másik oldalára is?
A zalaegerszegi rendőr egyszerűen keresztüllőtte a szomszéd közepes méretű keverék kutyáját.
A 42 éves queenslandi férfit három nemi erőszakkal és összesen 931 bűncselekmény elkövetésével vádolják.
A 27 éves ukrán nő hasgörcsei miatt ment orvoshoz. Kiderült, hogy terhes, erre őt és 29 éves dél-afrikai vőlegényét is letartóztatták.
A Wikileaks szerint a Snowden-ügynél is nagyobb sztori a mostani szivárogtatás. Pedig az derült ki, hogy viszonylag korlátozottak a CIA képességei. Például a legjobb trükkjeikhez előbb meg kell szerezni a célszemély telefonját.
Az állatkert egyik munkatársa szerint minden rendben, az állat csak az ételével játszott, és egész biztosan nem akart eltalálni senkit.
A BBC egyik újságírója pedofil képeket talált a Facebookon. Jelentette a képeket, de nem történt semmi. Amikor megkereste a céget, az fényképes bizonyítékokat kért. Amikor megkapták, feljelentették az újságírót gyerekpornográfia terjesztése miatt. Ennél már a szoptató anyák elleni háború is értelmesebb volt.
A St. Augustine-i borbolt tavaly októberben, a Matthew hurrikán pusztítása nyomán szorult felújításra, az építési munkák előtt bukkantak négy felnőtt és három gyerek csontvázára.
A 13 éve Angolából bevándorolt Joao Bruno Putulukeso szerint a szélsőjobboldal nem ellensége a bevándorlóknak.