A nemzetközi közösség újra nemzetközi közösségeset játszik, jó szokása szerint konferenciával igyekszik megoldani egy teljesen reménytelen ország megoldhatatlan problémáit.
Pedig semmi olyat nem csinált, amiről ne tudnánk, hogy már csinálta, végülis a Tinianya című sorozattal lett ismert.
A most nyilvánosságra hozott jelentésük szerint az alkotmányozó hatalomnak joga van alkotmányozni.
Sir Ben Kingsley, az indiai születésű, korábban Gandhit is eljátszó és ezért Oscar-díjat is kapó brit filmszínész játszhatja Horthy Miklóst
Ronald Lauder, a Zsidó VIlágkongresszus elnöke bocsánatot kért a miniszterelnöktől a szervezet budapesti kongresszusának a zárónapján.
Bejött az élet a súlyos mérgezésből felépült parlagi sasnak.
mesélte a pornóipar vitathatatlanul legnagyobb alakja, Ron Jeremy szűzessége elvesztéséről.
Mármint a színész, nem a bankár.
Az amerikai kormány eddig ódzkodott attól, hogy Kínát vádolja az amerikai hálózatok elleni támadásokért, de a Pentagon most összefüggést talált.
Szokatlanul nagy bírságot szabott ki egy állami cégre a közbeszerzési döntőbizottság.