Háromnapos rendkívüli üléssel kezdi a nyarat a parlament. Hétfőn jegyzőt választanak, elfogadnak két törvényt és három, kizárólag különböző diktatúrák emlékezetével foglalkozó javaslatot - az egyik az intézményesített gonoszságról szól!!!
Tíz éve még turistákat gyilkolt Luxorban, most kormányzó lehet ugyanott Adel Mohamed al-Haját. Al-Haját Építés és Fejlődés nevű pártja a hatvan halálos áldozatot követelő luxori merényletet elkövető al-Dzsaműa Iszlámíjából fejlődött és épült. És még Irakról is lesz szó.
TAO, ROC, CNE, DNT, TNT. A semmitmondó betűszavak mögött ezer, jól képzett számítógépes szakember áll, Nekik nincs más dolguk, mint napi 24 órában, heti 7 napban számítógépes hálózatokat feltörni.
A rendőrség már hivatalosan is utalgat rá, hogy az ő neve is felmerült a korrupciós ügyben.
És az is kiderült, hogyan szerezhette meg a kiszivárogtatott információkat.
A miniszterelnök legfőbb bizalmasát letartóztatták, sőt, magát Petr Nečast is "meglátogatták". Bajban a katonai hírszerzés volt igazgatója is.
A brit tudósok végre megcselekedték azt, amire az internet feltalálása óta várunk. GPS jeladót szereltek ötven macskára, és egy héten át figyelték, hogy mit csinálnak!