Jó kérdés! A szakértők szerint Kína így komolyabb eszkaláció veszélye nélkül bizonyíthatta az USA-nak, hogy képes fejlett megfigyelőeszközöket bejuttatni a légterébe.
Az állam éveken át nem ismerte el bejegyzett egyházként a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget, és százmilliókat von el évente a gyülekezettől.
Vajon mire gondolhatott az alkotó?
Azt mondják, polgári eszköz, ami csak letért a tervezett útjáról. Antony Blinken amerikai külügyminiszter ennek ellenére a hírek szerint elhalasztja hétvégi kínai útját.
Az önkormányzat még azt is hazugságnak nevezte, hogy napi 40 ezer köbméter lenne a fogyasztás. Az eltüntetett tanulmány szerint valójában akár napi 60 ezer is lehetne.
A modern Leopard 2 A6-osokon felül lezsírozott Leopard 1-eseikból is küldenek 88 darabot.
Bahmutnál a Wagner leharcolt zsoldosait reguláris haderő váltotta, a déli fronton is tapogatóznak, Luhanszk megye határán egyre nagyobb sereget sorakoztatnak fel. Februárban magukhoz ragadhatják a kezdeményezést a tankok híján elakadt ukránoktól.
A kutyamenhelyet működtető miskolci házaspárt Mini riasztotta, hogy tűz van.
A brazil hadsereg január 8-án nem avatkozott be Brazíliavárosban a szélsőjobboldali zavargok ellen, akik megszállták az elnöki palotát és a parlamentet, így az elnök bizalma megingott főparancsnokában.
Jól jártak a történelmi jelentőségű számok rajongói.
Mozgalmas napjuk volt a mozgalmároknak.
Sztrájktárgyalást kezdeményeztek és tiltakozó akcióra készülnek a 24.hu értesülései szerint.
Egy ilyen egyednek még a terepmadarászok is csodájára járnak.
A kanadai ikerpár, Isaac és Mathew Auchterlonie nem számolt azzal, hogy túlélheti az ámokfutást. Nem is élték túl.
Ők azt állítják, hogy borostyánkövet, de az ugyan miért pont éjnek évadján, a viharos tengeren?