A kis faluban, Toldon, pedagógusok és önkéntesek igyekeztek felkészíteni a helyi szegényeket arra, hogyan ismerhetnek fel egy álhírt. A gyerekeknek egy kőbányai anakondáról szóló hír okozott a fejtörést, a felnőttek ennél bonyolultabb problémával szembesültek: mit gondoljanak a migránsokról?
Az állatvédők szerint évtizedekbe telhet, mire újra felszaporodnak.
A tetemüket a tenger felszínén lebegve találták meg, a kis bálnát teljesen beborította a háló.
Kedves Olvasók, az én ügyeletem véget ért.
Politikushoz nem méltó módon beszélt egy rákospalotai roma nővel.
Nem szerették egymást.
Elegük van belőle, hogy az Olaszországba igyekvő németek állandóan elkalandoznak a fizetős autópályáról a kisebb utakra.
Egy minden részletében megdöbbentő ügy tárgyalása kezdődött Tatabányán.
Súlyosan megsérült.
Az állambiztonság nem teketóriázott.
Több állat elpusztulhatott a létesítményben.
A pénzt csak később, az iktatás során vették észre.
Az év vége óta eltűnt négyszáz cég és velük együtt négyezer dolgozó a szektorból.
Lehet számítani egy kevés vízre ma is!
A 60 éves nagykónyi férfi ideges lett, és bosszút állt.