A Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat elnöke saját hatáskörében eljárva fektetett Quaestor és Hungária értékpapírokba.
Döntés született az EU-országok védelmi és külügyminisztereinek hétfői tanácskozásán arról, hogy az unió haditengerészeti műveletet indít a Földközi-tengeren az Észak-Afrikából - zömmel Líbiából - Európába tartó menekülthullám megfékezésére, és katonai erővel lép fel az embercsempészek ellen.
Hétfő délutánra bezárt az összes magyarországi bankfiókuk, nem megy se a netbank, se az ATM-hálózat.
Ez az az ügy, ami többek között az Origo államilag elrendelt szétveretéséhez vezetett.
A július 1-én életbe lépő új médiatörvény csak azt írja elő, hogy ettől kezdve a tévéműsor-terjesztők kötelesek a közszolgálati csatornákat az első csatornahelyekre tenni, az MTVA viszont most egy ajánlást tett közzé azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen sorrendet szeretnének.
Fantasztikus sikert ért el a firenzei favágó-világbajnokságon Bakó Norbert.
Ezt mondta Orbán Viktor, aki ezt a hetet akkora svunggal kezdte, amitől másnak már megfájdulna a feje.
Az utóbbi 13 évben soha nem részesült kegyelemben az ezért folyamodók olyan magas aránya, mint 2015 elején.