A fideszes politikus a Heti Válasznak adott interjújában a Lázár-Kövér bunyóban az utóbbi mellé állt, és arról beszélt, hogy szükségtelen az egyeztetés nélküli rohanás.
A nyugati országok hadban állnak, mondta a párizsi mészárlás után egy francia politikus, akit egyáltalán nem lepett meg a terrortámadás. A lassan másfél évtizede tartó háborúban a Nyugat képtelen győzni, de egy csatában nyerésre áll: 2001 szeptember 11. óta a muszlim terroristák akciói egyre ritkábbak és egyre kevésbé pusztítóak.
És csak egy "hiba" miatt hitte ezt minden érintett. És igaztalanok azok a vádak, hogy mindezek valakiknek az érdekében történtek volna.
Tényleg itt az ideje, hogy Orbán Viktor visszatérjen, mert a gazda távollétében most már egészen fülsiketítően cincognak az egerek.
Komoly kihívót kap a Hír TV, sőt, talán még az Echónak is fel kell kötnie a gatyát. Lesz angol nyelvű magyar híradó is.
Hajnalban még 60,5, dél körül már 64,5 egységet kellett adni a tajgai valutából 1 egységnyi préridevizáért.
A tanyagondnok és a lebegő angyalok is részesülnek az egészségügyi kasszamaradványból :-)))
Németek rongálták meg az idős nénit :-(((