Már csak 199-en vannak a funkcióját mára szinte teljesen elveszítő parlamentben. De még így is lesznek olyan képviselőink 2018-ig, akik ha másra nem is, legalább a nép szórakoztatására alkalmasak lesznek. Őket szedtük össze, a bocskais LMP-stől a pofonokból semmit sem tanuló fideszesen át az új Lendvai Ildikóig.
A 19 éves, bizalomgerjesztő kishölgyet húsvét hétfőn tartóztatták le Tennessee államban, mivel egy közúti ellenőrzés során kiderült, hogy nem érvényes a jogosítványa. Az őrszobán aztán kiderült, hogy a tinédzsernek egy töltött pisztoly van a vaginájában.
Kedden Szlovjanszk közelében két megkínzott férfi holttestére bukkantak. Az egyik az a Volodimir Ribak nevű, Kijevbarát politikus lehet, akit hétfőn egy közeli településről raboltak el.
A Sydney Morning Herald írt arról, hogy az ausztrál titkosszolgálat erősítette kémelhárító tevékenységét, mivel Kína a szigetországban tanuló kínai egyetemistákból építget magának kémhálózatot.
Csak rehabilitációs terápiára kell járnia az angol tinédzsernek, mert beismerte a bűnét, és nem volt korábban hasonló ügye.
Még az elmebeteg Kim-rezsimhez képest is kemény hangvételű közleményt tett közzé a hivatalos észak-koreai hírügynökség, miután az ENSZ olyan jelentést merészelt kiadni, amelyben kritikával illették a saját állampolgárait halomra gyilkoló ázsiai országot