Új magyar szó született: REZSISZOLGÁLTATÓ. És természetesen nonprofit lesz.
Mert írni mertek arról, hogy a külföldön osztogatott magyar állampolgárság körül sok a visszaélés, konkrétan az ukrán maffia is benne van a buliban.
Az MLSZ honlapja eléggé kritikus hangot ütött meg, ebbe beleférne egy kirúgás. Vagy nem.
Erre a következtetésre kérlelő hangú sajtóközleményük áttanulmányozása után jutottam.
2009-ben egy letartóztatott gyanúsított szabadlábra helyezéséért, majd a nyomozás megszüntetéséért pénzt kértek és vettek át a gyanúsított hozzátartozóitól. Egy másik ügy felgyorsítását és "vádalkut" ígérve pedig 18 500 eurót és 5 millió forintot csaltak ki.
A lányoknak pedig mostantól azt is bizonyítaniuk kell, hogy tudnak csirkét tenyészteni. A cél, hogy ne szépségszalont nyissanak a nyereményükből, hanem a mezőgazdaságban helyezkedjenek el.
A baloldali ellenzéki pártok arra kérik a budapestieket, hogy október 10-én élőlánccal védjék meg a Városligetet.
13 hónapot ült előzetesben a büntetlen előéletű középiskolás, aki ellen a vád egyetlen egy póló ellopása volt.