A vasárnap esti megmozdulás hosszú ideje a legnormálisabb magyar tüntetés volt. Még a rendőrök is profik voltak! És először mutatta meg magát az a tömeg, amely nem tűrné szótlanul, ha Magyarország vezetői tényleg teljesen megbolonndulnának, és megpróbálnak szakítani Európával.
Elvis Presley-fixált énekes, a legklasszikusabb amerikai témák és tinédzserek a Marsról. Mit jelent az, hogy a valaha volt legjobb punkegyüttes a leghagyományosabb popzenei eszközökkel, jó dalokkal és jó jelmezekkel tudott a csúcsra jutni? A sorozat nyolc év után befejeződik.
Se nem erősítette meg, se nem cáfolta érdemlegesen, hogy rajta lenne az Amerikába beutazástól eltiltottak listáján. Viszont szemmel láthatóan nagyon meg volt lepve a kameráktól.
A támogatott civil szervezetek nem arra használták a Norvég Civil Alap pénzét, amire kapták - ez is állhat abban a Kehi-jelentésben, ami szerdán kerülhet a kormány elé.
A TICE Kft.-t a trafiktörvény megszületésével párhuzamosan alapították, hogy aztán 2013-ban gyorsan 100 milliós árbevételt érjenek el vele. Ez volt az a cég, amelynek egyik viszonteladója úgy próbált ügyfeleket szerezni, hogy azt állította, Varga Mihály miniszter támogatását élvezik.
Szebb élet a szaunamesterekenk a bátaszéki templom tornyában :-)))
Hiába minden? Izzó ajtótokkal csapta fejbe a telelni készülő harlekinkaticát, törött az orr :-(((
Hétfőn került nyilvánnosságra az a 2012-es hangfelvétel, amelyen Haszilló Ferenc zsidózik és kivégzéseket sürget.
Romániában.