Hosszú évek után először nem az ELTE nyert,
Hoffmann Rózsa rendszerének legnagyobb ellenlábása azt mondta a Népszabadságnak, hogy "nem termelhetjük újra a Kádár-kori gazdaság segéd- és betanított munkásait,"
Konkrétan az, hogy nincs rá pénz. Az elmélet, hogy ebben az országban EU-pénzek nélkül csak stadionok épülnének, ezzel újabb lökést kap.
A 444 egyik olvasója kedd reggel Budapest III. kerületében tüsténtkedő adóellenőrökre lett figyelmes.
Az ember összehangolja, hogy a hatalom tévéje és a hatalom legfőbb adóellenőre egyszerre kapják el az amerikai ügyvivőt, aztán a jelenet mégsem úgy sül el, ahogy a rendező elképzelte.
Dimitrij Kiszeljov a Kreml megmondóemberének számít, mellesleg az orosz Állami Televízió-és Rádiótársaság (VGTRK) alelnöke, egyben pedig az Oroszország Ma nevű állami médiavállalat vezérigazgatója.
Százméteres libanyak önkormányzati támogatással :-)))
Míg az NB1-ben távoli lövéssel próbálkozott egy ilyesmire képtelen játékos, az NB17-ben egy lelkes szurkoló próbált igazságot osztani.