Az nem úgy van, hogy csak úgy emlékezgetünk Borisz Nyemcovra.
Először az RTL Híradójától várták a megváltást. Aztán Simicska Lajosnak tapsoltak. Miért nem tudnak ezek az emberek méltósággal veszíteni?
Az internet tehet arról, hogy a hagyományos sajtó haldoklik. Cserébe viszont az internetnek köszönhető, hogy az egészen új típusú sajtó él, virul, és a világon bárki számára elérhető. Csak egy kicsit keresgélni kell. Ezek a legjobb források Pápua Új-Guineától Nicaraguáig.
A városnak 172 millió forintja van a DRB-nél vezetett számláján, mivel azonban nem tud hozzáférni a pénzéhez, a jelenlegi állás szerint képtelen időre teljesíteni a márciusban esedékes bérek, segélyek kifizetését.
A hétvégi Olympiakosz-Panatinaikosz meccs súlyos incidensei után szerdán radikális megoldáshoz folyamodott a görög kormány.
Egy szerdán publikált felmérés adatai alapján a komoly cégeket igazgató magyarok leginkább attól tartanak, hogy az alkalmazottak visszaélnek az általuk megismert kényes cégadatokkal.
A Gay Hussart most befolyásos rajongói próbálják megszerezni.
Az Index összefoglalta, hogy kit rúgtak ki, kit vettek fel, és kik terveznek mostanában lelépni Simicska Lajos napilapjától. Az eddig békés sziget hétvégi Magazinnál folyt a legtöbb vér. A 444 összefoglalta az összefoglalót.
A mentést nehezíti, hogy a munkálatokban részt vevő háromszáz embernek nincsen megfelelő felszerelése, így lapátokkal és puszta kézzel próbálják kiásni a hó alatt rekedteket.