Hétfő délután négy óra után ő telefonált a BRFK Tevékenység-Irányítási Központjába, és azt mondta, hogy az aluljáróban bomba fog robbanni.
Az afrikai származású lány tavaly utazott a Közel-Keletre, ahol saját bevallása szerint a “szabadságért” akart harcolni.
Inkább ismerkedjünk meg négy új budapesti nagykövettel, akik mindannyian kedden adták át a megbízólevelüket Áder Jánosnak, és sokkal színesebb egyéniségnek tűnnek, mint a Hollywoodban fényesre csiszolt amerikai kollégájuk.
A rövid életű OKÉ magazin 1990 augusztusi száma az agárdi Fidesz-táborból közölt riportot, benne sok focival és Deutsch Tamással egy falatnyi semmiben.
És jön a ResearchKit, aminek segítségével az Apple kütyüinek felhasználói mindenféle egészségügyi adataikat oszthatják meg kutatókkal.
Zaúr Dadajev, a Nyemcov-gyilkosság első számú gyanúsítottja bevallotta, hogy ő szervezte meg az orosz ellenzéki politikus meggyilkolását, és közölte, azért ölték meg, mert nem egyszer negatív kijelentéseket tett a muszlimokra és az iszlám vallásra.
Pedig az elmúlt egy évben az oroszok váltig állították, hogy az akkor még Ukrajnához tartozó félszigeten tartott népszavazás után kezdtek ezzel foglalkozni.
Március 5-én a Századvég Alapítvány vendégül látta a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Nemzetközi Kapcsolatok szekciójának delegációját, melyet Zhou Li igazgató-helyettes vezetett. Li előadást tartott Kína eredményeiről, a 2012-es 18. pártkongresszuson elfogadott határozatokat követő időszakot vizsgálva.
Ezzel a kicsit túlzó címmel írt kicsit túlzó, de nem érdektelen cikket a Reutersnek John Lloyd az olasz korrupcióellenes hatóság 2014 végén kinevezett új vezetőjéről, Raffaele Cantonéról. Lloyd azt állítja, a kontinens jövője akár Cantonén is múlhat.
Állami kitüntetést kapott Oroszországban Ramzan Kadirov csecsen elnök, aki egy nappal korábban a Nyemcov-gyilkossággal kapcsolatban letartóztatott volt csecsen belügyes hazafiasságát méltatta, és hasonló elismerésben részesült az az orosz parlamenti képviselő is, akinek személyét összefüggésbe hozták Alekszandr Litvinyenko néhai orosz titkosszolgálati ügynök megmérgezésével.