A történész szerint életszerűtlen a történet, amit Sulyok Tamás új államfő megpróbál elhitetni az apjáról.
A nő férjét pedig egy sisakkal verték meg, a rendőrség négy férfit letartóztatott, hármat pedig keresnek.
A párbeszédes politikus szerint a fociultrákat „egytől egyig életfogytiglanra kellene lecsukniuk”, ha ennyire veszélyes dolog a pirotechnikai eszközök használata.
Soha nem is akart, csak azért írta ki a posztot, hogy pénzt gyűjtsön egy rákos kollégája számára.
Az alkalmasságiról szóló új rendelet csak a közalkalmazotti jogállású munkavállalókra érvényes.
Szerinte jelentősen több segélyszállítmányt kellene eljuttatni az éhező palesztinokhoz.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium 1 milliárdos többletet ígért.
Egy gyereket kórházba szállítottak, a toxikológiai osztályra, megfigyelés céljából.
Az orosz elnök évértékelőjében azt mondta, a „nyugati retorika nukleáris fegyverek használatával és következésképpen a civilizáció elpusztításával járó konfliktussal” fenyeget.
A 2013-ban történt balesetről a bíróság már korábban megállapította, hogy kulturált étkezéssel elkerülhető lett volna.
A Dnyeszter menti lakosok, honfitársaink érdekeinek védelme az egyik prioritás” – írták.
Ő volt az, aki tavaly augusztusban egy sajtótájékoztató közben lefagyott.
A cég szerint a támadás nem érintett személyzetre, ügyfelekre és beszállítókra vonatkozó adatokat.
A kapott fenyegetések miatt a családja kérésére lépett vissza.
„Köszönöm testvérek, nagyra értékelem” – mondta a producer.