Nem lesz több Aranyélet és Besúgó.
Egyelőre csak szóban egyeztek meg, az orvosi vizsgálatokon még részt kell vennie.
A kormány „kisebbé, sokszínűbbé és fenntarthatóbbá" tenné a mezőgazdaságot. A gazdák az egzisztenciájukat féltik.
18 százalékkal.
A kempingezőket teszik felelőssé a természetbe kerülő emberi ürülék nagy részéért.
A demonstrációt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte, azóta helyreállt a forgalom.
A több napja tartó esőzések miatt megduzzadt folyók nagy területeket öntöttek el.
Országos szintű akciót szeretne az ötletgazda Putz Ádám.
De az egészségi állapota miatt nem valószínű, hogy börtönbe vonul.
És amíg szükséges, támogatják Ukrajnát.
A 24 vagy 72 órás jegyek és a pótdíjak ára viszont emelkedni fog.
Mészáros Zoltán, az Oliva Hotel többségi tulajdonosa 2020-ban lemondott a programot szervező cég éléről, de tanácsadóként a „csapat része" maradt.
Akár 55 éves börtönbüntetést is kaphat.
A mostani törvényen, ami szerint a 12 év alatti gyermekek esetében nem feltételezhető az önrendelkezés és cselekvőképesség, rendelettel akarnak változtatni.
A férfi a barátaival italozott a lakásán, amikor távoztak a vendégek, levetkőztette Parkinson-kóros apját, betette a fürdőkádba, majd megfojtotta.