Benics Márk

A tömeggyilkos Anders Breivik ismét beperli a norvég kormányt emberi jogai korlátozása miatt

Mióta 2012-ben elítélték, magánzárkában van, csak a börtönőrökkel érintkezik.

Benics Márk
külföld

Megtiltotta az országos kórház-főigazgató a győri kórháznak, hogy pénzt kérjen az elhunytak láthatásáért

Eddig 5500 forintot kellett fizetnie annak, aki látni akarta hozzátartozója holttestét.

Benics Márk
Egészségügy

73 „terrorista” kiadatását várja Törökország Svédországtól és Finnországtól a NATO-tagságuk támogatásáért

További lépésekről állapodtak meg.

Benics Márk
külföld

Az első számú brit miniszterelnök-jelölt beleszállt a francia elnökbe, többen is abban bíznak, hogy csak viccelt

„A zsűri még nem döntött arról, hogy Macron barát vagy ellenség” – mondta Liz Truss. „Párizs számára az Egyesült Királyság mindig szövetséges marad, függetlenül attól, ki vezeti" – reagált Emmanuel Macron.

Benics Márk
külföld

Atomfegyvert is tudnak már szállítani a fehérorosz vadászgépek

Ha fenyegetés érné Belaruszt, nincs olyan helikopter vagy repülőgép, ami megmentené a nyugati országokat.

Benics Márk
háború

Rátóti Zoltán kirúgta Karsai Györgyöt, az SZFE doktori iskolájának vezetőjét

„Nem tartozom magyarázattal” – mondta a rektor Karsainak.

Benics Márk
KULTÚRA

Kötelékben repülnek el Budapest belvárosa fölött a magyar Gripenek a szombati tűzijáték előtt

Hangosak lesznek.

Benics Márk
belföld

Az oroszok több száz drónt vásároltak Irántól

A drónokat Ukrajnában használnák az oroszok. Az üzlet befolyásolhatja az iráni atomalkuval kapcsolatos tárgyalásokat.

Benics Márk
háború

Nyomozás indulhat a lehúzós budapesti bár ellen, amit egy szlovák youtuber buktatott le

A BRFK csalás miatt indíthat nyomozást, az önkormányzat a NAV-nál és a fogyasztóvédelemnél tett bejelentést.

Benics Márk
turizmus

A Moderna beperli a Pfizert és a BioNTechet

A Moderna szerint a Pfizer–BioNTech megsértette az mRNS-technológiára vonatkozóan 2010 és 2016 között benyújtott szabadalmakat.

Benics Márk
járvány

Kitiltották Egerből a kiszáradó Tarnából vizet szivattyúzó borászatot

„Az elmúlt száz év legsúlyosabb aszálya idején felduzzasztani és kiszivattyúzni a vizet a Tarnából mindenképp elítélendő cselekedet” – mondta Mirkóczki Ádám polgármester.

Benics Márk
belföld

A Crvena Zvezdával, a Monacóval és a Trabzonsporral játszik az Európa-liga csoportkörében a Ferencváros

Az FTC sorozatban negyedszer jutott valamelyik európai kupasorozat főtáblájára.

Benics Márk
sport

Több mint 400 ezer otthon vált lakhatatlanná Pakisztánban a heves esőzések és árvizek miatt

33 millió embert sújtanak az áradások.

Benics Márk
külföld

Az oroszok csapást mértek egy ukrán vasútállomásra, legalább tizenöten meghaltak

Ötvenen megsebesültek, a halálos áldozatok száma tovább emelkedhet.

Benics Márk
háború

Sanna Marin: „Még a politikusoknak is szükségük van szórakozásra"

„Szeretném hinni, hogy az emberek inkább azt nézik, hogy mit csinálunk a munkahelyünkön, mint azt, hogy mit csinálunk a szabadidőnkben."

Benics Márk
külföld