Senki sem tudja, hogy Zeppelin, a hároméves németjuhász hogyan tette meg az utat államokon keresztül.
A Fővárosi Törvényszék elkaszálta a ferencvárosi polgármester kérdését.
Kihirdették a szűkített listákat, a nemzetközi filmek kategóriájába nem került be a taxisblokádot feldolgozó magyar film.
A közös washingtoni sajtótájékoztatón Biden hivatalosan is bejelentette, hogy Patriot rakétarendszert küldenek Ukrajnába.
A francia szövetségi kapitánynak, Didier Deschamps-nak szokták mondani, hogy „macskája van” (la chatte), ami egyszerre jelenti a nőstény macskát, a szerencsét és a női nemi szervet. De a francia foci legnagyobb magyar szakértője szerint ennél árnyaltabb a kép. Szabó Christophe-fal vb-ről, becsapós xG-kről és a korrupciós rendszert továbbra is fenntartó FIFA-ról beszélgettünk.
Az olimpia előtt meleg fogadtatásban részesültek, mostanra azonban ez a viszony változott, részben a versenyeken történt dolgok miatt.
A bíróság nem adta ki Olaszországnak a férfit, legkorábban 4 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra.
A telekocsi-sávban két vagy több személyt szállító autók közlekedhetnek, a Grincs figura nem számít személynek.
A légvédelmi rakétarendszer hasznos lehet a háborúban, de a hatékonysága korlátozott, és nem biztos, hogy döntő szerepet fog játszani.
A két orosz űrhajósnak már másodszor kellett lemondania az űrsétát.
Mert „folyamatosan aláássák és egyre inkább elnyomják a nők és lányok emberi jogait.”
Musk amikor átvette a céget még azt írta, hogy a felhasználó szabadon posztolhat. Idáig.
Nemzetbiztonsági szempontból félő, hogy Peking amerikaiak elleni kémkedésre használhatja az alkalmazást.
Eritreai csapatok további 50 embert mészároltak le a tigréi faluban, ahol a világszervezet elnökének rokona lakott.
Suedi Murakezit júniusban tartóztatták le, az oroszok azzal vádolták, hogy CIA-ügynök.